Soknemzetiségű kisváros a határ mentén

Elek mai területén már a honfoglalás előtti idõszakban különböző népek is megfordultak, de a legelső, Eleket említő írásos emlék 1232-ből származik.

A települést a törökdúlást és a 15 éves háború pusztításait követően német telepesekkel népesítette be báró Harruckern János György, 1724-ben. Ezt követően Elek töretlen fejlődésnek indult, az 1854-es források már mezővárosként említik. Ennek a folyamatnak a trianoni békeszerződés vetett véget, Elek elvesztette piacainak egy részét, határ menti településsé vált. 
 
A 2. Világháborút követően a német lakosság nagy részét kényszermunkára hurcolták, ill. elűzték, és az ország más részeiről hoztak helyükbe telepeseket, valamint Felvidékről elűzött magyar családok is kerültek településünkre.
 
A kiűzöttekkel való kapcsolattartást szolgálják az 1990 óta rendszeresen megrendezett világtalálkozók. Településünk 1996-ban városi rangot kapott, ami az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb eseménye volt.
 
Elek az elmúlt időszakban folyamatosan fejlődött, és jelenleg egy több nemzetiség által lakott, sokszínű kulturális élettel rendelkező, 5.600 lakosú kisváros.
 
A turisztikai látnivalók sorából kiemelhető az 1796-ban, barokk stílusban épült rk. templom, a településen a 19. és 20. század fordulójáról fennmaradt polgári házak, a német nemzetiségi tájház a berendezett tájszobával, a 2001-ben felavatott országos emlékhely a németek kiűzetésének emlékére, valamint a rk. temetőben lévő kálvária és sírkőkert.
 
Érdemes tehát Elekre és környékére látogatni, és eltölteni a településen néhány pihentető órát, napot.