Köszöntő
Köszöntöm Önt a nemzetiségi hagyományairól híres város vendégszerető és vendégváró lakói nevében.
Elek Város 4 nemzetiségű település, amely nemzetiségi hagyományairól nevezetes fontos történelmi és kulturális hagyományokkal rendelkezik.
Az itt élők életét mindenkor meghatározza a jó termőföld és a mezőgazdaság helyzete.
A gazdag történelmi múltra visszatekintő településünket 1232-ben említik először írásos emlékekben.
A város elsősorban kulturális életéről és rendezvényeiről híres tánccsoportjaink folyamatosan szerepelnek a nemzetközi találkozókon. Településünk lakói szeretettel várják az eleki elszármazottakat a rendszeresen ismétlődő világtalálkozókra.
Pluhár László - polgármester
Elek Város Békés megyében, a határ mentén, a gyógyfürdőjéről ismert Gyula városától 12 km-re, a megyeszékhely Békéscsabától 25 km-re, a magyar-román határ közvetlen közelében fekszik.
Közúton a 44. sz. főútról, Gyula felől közelíthető meg a település a legkönnyebben.
A romániai Ottlaka irányában nagyobb rendezvények alkalmával ideiglenes határátkelő nyitását kezdeményezzük.
Állandóan üzemelő, nemzetközi közúti határátkelő működik Gyulán, vasúti határátkelő pedig a 10 km-re fekvő Lökösházán.
Elek nem rendelkezik vasútállomással, a legközelebbi vasútállomás Kétegyházán, Elektől 6 km-re található, a Budapest-Békéscsaba-Arad fővonal részeként.
Elek városát a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja.
BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Tájékoztató a település lakossága részére civil szervezetek katasztrófavédelmi felkészítéséről, riasztási gyakorlat végrehajtásáról Településünkön, ahogy az ország keleti felében szinte mindenhol, az elmúlt évek katasztrófavédelmi eseményei kapcsán folyamatosan védekezési feladatok ellátására volt és lesz szükség mind a téli, mind pedig a tavaszi vizek kártételei elleni védekezés idején, illetve a rendkívüli időjárási helyzetek kezelése során.
További részletek »



